Spa méregtelenítés
Hogyan működik a SPA méregtelenítő Lábfürdő berendezés?
A berendezés egy lábfürdőhöz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a sós vízzel telt tartályba egy elektródát merítünk el, amely igen alacsony áramerősségű egyenáramot termel. Ennek hatására elektrolízis kezdődik, a salakanyagok pedig talpunk mintegy 2000 pórusán át távoznak szervezetünkből a sós lábfürdő irányába.
A kezdetben tiszta víz először világos sárga lesz, majd annak függvényében, hogy a kezelt egyén szervezete mennyire terhelt salakanyagokkal, egyre sötétedik, akár rozsdabarnává válik. Heti kétszer 30 perc elegendő ahhoz, hogy a szervezetünkből távozzanak a mérgek és salakanyagok. Méregtelenítés után az egyensúlyba került sejtek a leghatékonyabban fognak működni, kivonják a tápanyagokat és eltávolítják a nem kívánt méreganyagokat.
A készülék megfelelő használat mellett alkalmas arra, hogy a véredények falára rakódott zsírt eltávolítsa, ily módon csökkenti a zsírt és a vérzsírt. A víz javasolt hőmérséklete körülbelül 40 fok. A víz ásványi anyag tartalma is befolyásolhatja a méregtelenítés folyamatát, például, ha a vízben sok fekete pöttyöt látunk, a mennyiség 20-40%-a a víz minőségéből adódik, de a pöttyök 40-60 %-a a Szervezetből távozott méreganyag.
Nem kell mást tennie, hogy helyreállítsa szervezete belső egyensúlyát, mint egy kellemes, fájdalommentes, lábfürdőt vennie kúraszerűen. Méregtelenítsen 30 perc pihenéssel!
Az újból egyensúlyba került sejtek a leghatékonyabban fognak működni, kivonják a tápanyagokat és eltávolítják a nem kívánt méreganyagokat.
A vér ph értékének egyensúlya
A levegőben negatív és pozitív ionok találhatók. Ezek közül csak a negatív ionok vannak jó hatással az emberi szervezetre. Az autók és gyárak által kibocsátott szennyező anyagok, az elektromos és elektromágneses berendezések, mind-mind károsak az emberre nézve. Ezzel ellentétben az erdők friss levegője, a tengerpart, a hegyek és a vízesések nagy mennyiségű negatív iont tartalmaznak. A negatív ionok az emberi szervezet számára hasznos anyagok, mert növelik annak gyógyító erejét. Ezzel egy időben serkentik a vérkeringést, segítenek megőrizni az emberi szervezet egészségét. A negatív ionok segítik a vér ph értékét a normál 7,37-7,43 érték körüli tartományban tartani, azaz megelőzni az elsavasodást. A vér megtisztulásának hatására az anyagcsere megélénkül, a sejtek aktív állapotba kerülnek, stabilizálódik a vérnyomás.
A szabad gyökök és az egészség
A szabad gyök egyfajta aktív molekula, amely az emberi szervezet működési folyamatai közben keletkezik. Normál körülmények között az anyagcserében jelenlévő oxigén kombinálódik a hidrogénnel és a vízzel. Az oxigén tartalom 4-5%-a azonban szuperoxid aniont alkot, ebből pedig hidrogén peroxid keletkezik. A szuperoxid anion és a hidrogén peroxid mindegyike a szabad gyökökhöz tartozik. A szabad gyökök szabályozzák a jeltovábbítást a sejtek között, elpusztítják a vírusokat és a baktériumokat, ugyanakkor magas oxigéntartalmuknak köszönhetően rendkívüli módon változékonyak. Ha azonban a szervezetben túl sok a szabad gyök, megtámadhatják a sejtek membránrétegét, a mitokondriális membránt, és fokozhatják a lipid peroxidációt. A távozó lipidek még több szabad gyököt bontanak le, és ez a szabad gyökök láncreakcióját indítja el. Ezáltal a membrán szerkezet károsodik, ez pedig hosszabb távon a sejtek roncsolódását, különböző betegségek kialakulását okozhatja.
Az ionok bemutatása
Az ionok elektromos töltéssel rendelkező atomok. Az ionok két típusát különböztetjük meg:
pozitív ionok, vagy kationok
negatív ionok, vagy anionok
(Az ionok mérete kb. 1 mikron.)
Az anionok és kationok szerepe
| Terület | Az anionok szerepe | A kationok szerepe |
| Vérnyomás | Állandóvá teszi | Megemeli |
| A vér ph értéke | Lúgossá teszi | Savassá teszi |
| Véráramlás | Könnyűvé és egyenletessé teszi | A vér sűrűvé válik |
| Sejtek | Aktív állapotba kerülnek | Inaktívak lesznek |
| Anyagcsere | Megélénkül | Megbetegíti |
| Immunrendszer | Erősödik | Gyengül |
| Fáradtság | Elmúlik | Nehezebben múlik |
| Idegek | Stabilabbá válnak | Nem válnak stabillá |
Ha a szervezetben a kationok megkezdik a savasítást, akkor számos betegség alakulhat ki.
A kationok hatása a szervezetre
Pattanások, foltok, elhízás, bőrproblémák, fáradtság, emésztési zavarok, étvágytalanság, fejfájás, szédülés, idegesség, reakció idő csökkenés, gyenge ellenálló képesség, nátha, székrekedés, bél és gyomorproblémák, felfúvódás, hasi fájdalmak, izom fájdalmak, epe problémák.
Az anionok hatása a szervezetre
Fokozza az agy aktivitását, növeli a hatékonyságot, javítja az alvás minőségét, serkenti az oxigénnel való ellátottságot, megfelelő szinten tartja a koleszterint, megelőzi a lipidek lerakódását a véredények falán, serkenti a vérkeringést, stabilizálja a vérnyomást, segíti a magas vérnyomásban szenvedők felépülését, meghosszabbítja az alvásidőt, növeli a vér oxigén tartalmát, jó hatással van az égett bőrfelületekre és a herpeszre, alkalmazható a szépségápolásban is.
A méregtelenítésről
Néhány vegyület (természetes és mesterséges alapúak egyaránt) képes kölcsönhatásba lépni az endokrin (belső elválasztású) mirigyekkel és azok hormonjaival, melyek a test vegyi hírvivőiként ellenőrzik és irányítják a szervezet fejlődését és működését. Blokkolják (leállítják) vagy utánozzák a természetes úton termelődő hormonokat, felborítva ezzel a szervezet hormonegyensúlyát.
Sejtjeink képesek vegyületeket szelektíven befogadni és elraktározni, így természetesen mérgező anyagokat (toxinokat) is. A lerakódó veszélyes mérgek bizonyos határértéken felül károsítják a szervezetet.
A karbamidok (különböző nitrogén vegyületek), szerves klór és fémvegyületek, nehézfémek testünkbe jutva és ott feldúsulva módosítják az öröklött immunrendszeri sajátosságokat, csökkentik a védekezőképességet és növelik a betegségre való fogékonyságot.
Az előbbiekben már említett mérgek, olyan mértékben tudják károsítani a védekezőképességet, hogy a szervezet nem, vagy nem megfelelő mértékben képes válaszolni. Az endokrin rombolók megváltoztatják a hormontermelés mennyiségét, vagy megakadályozzák azt, hogy a hormon eljusson oda, ahol ki tudná fejteni hatását.
A kezelés végén a vízben lévő molekulák csak egy kis része nem elektrolit. Ilyen a glükóz, a karbamid és a kreatinin. A karbamid egy fontos ammóniát tartalmazó, így a testre mérgező metabolikus terméke az emlősök biológiai folyamatának. A bőr kidobja magából a szennyező és salakanyagokat, beleértve a vizet, sót és karbamidot, melyek az aminosavak energia használata során jöttek létre. Az anyagok áthaladnak a verejtékmirigyeken, a testből pedig a bőrszövet izzadságpólusain keresztül távoznak.
A kreatinin az izmok által létrehozott vérben felszabaduló protein. Egy adott emberben a termelődés mennyisége viszonylag állandó. A vérsavó kreatinin szintjét tehát meghatározza, hogy milyen arányban szállítják el őket, mely nagyjából megfelel a vesefunkció mértékének is. Ha a vesefunkció csökken, a kreatinin szint emelkedik. A kreatinint általában a kreatinin-foszfát lebontásán keresztül a vázizomzat termeli energiával való feltöltődés céljából. A testnedvek szintén tartalmaznak töltött organikus molekulákat.
A hártyák közötti glükóz proteinek segítik a glükózt bejutni a sejthártyán keresztül a sejtbe. Ez a mechanizmus magyarázza a fürdővízben fellelhető glükóz jelenlétét.
Szembetűnő, hogy a készülék segít megszabadulni az ammónium ionoktól is, amelyek szintén toxinok a sejtek számára. Az ammónium-ion a kálium-ion helyére tud könnyen kötődni, jelenléte gyengíti az ideg és izomműködést, Az ammónium iontól való megszabadulás a kezelt személynek a frissesség és erő érzetét nyújtja a lábakban.
A méregtelenítés olyan, mintha a tengerparton sétálna, de az érzés sokkal intenzívebb, hiszen a lába közvetlenül kerül kapcsolatba a vízben található ionokkal. A vízben tökéletes egyensúlyban vannak a pozitív és negatív ionok. Mivel az emberi szervezet 70%-a víz, így könnyen lép reakcióba a
test és a lábfürdető víz. Ha a lábát a vízbe helyezi, a gyenge vibráció hatására a méreganyagok
távoznak a szervezetből. Ez kellemes érzés, és fájdalommentes folyamat.
A kezelés hatásai:
javulnak a máj és vese funkciók,
javul a vérkeringés és az anyagcsere
javul a köszvényes beteg állapota,
csökken a fejfájás és a migrén gyakorisága,
segít a bőrproblémák kezelésében, foltok elhalványításában,
távoznak a nehézfémek és a méreganyagok,
a kezelt személy jobban érzi magát,
csökkennek a menstruációt megelőző és a menstruáció során fellépő fájdalmak,
nyugodtabbá válik az alvás,
allergiás tünetek, asztma, ekcéma, pikkelysömör enyhül (7-8 alkalom),
magas vérnyomás csökken,
ciszták, hurutok kiürülhetnek, feloldódhatnak,
emésztőrendszeri gondok (kövek, fekélyek) javulnak,
cellulit feloldódik,
visszatérő nőgyógyászati fertőzések megoldódnak,
nyirokrendszeri gondok csillapítása, vizesedés oldása,
urológiai betegségek (prosztata, heregyulladás) javulnak,
vese betegségek javulnak, kövek kiürülnek,
segíti a fogyókúrát,
visszér, érfali lerakódások kimosása,
bőrgomba terjedésének visszaszorítása, kiűzése,
függőségek elhagyása (nikotin, drog, alkohol),
ízületi gyulladás csökkentése,
Chron betegség, cukorbetegség tüneteinek enyhítése.
A kezelés nem oldja ki a vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezetből.
Színek és összetevők a vízben
Sokféle szín és összetevő bukkanhat fel a vízben a méregtelenítés folyamata alatt. Ez a változás annak köszönhető, hogy a méreganyagok, a víz összetevői, a víz sótartalma, az elektróda fémtartalma és a használó személy szervezetének savassága vagy lúgossága reakcióba lép egymással. Ezen reakciók befolyásolják a víz színének változását abban az esetben is, ha a láb nincs benne a vízben. Fontos megérteni, hogy a víz színe abban az esetben is megváltozik, ha csupán az elektródát helyezi a műanyag tálba. Ez a változás a víz különböző kémiai összetevőinek köszönhető.
A víz színe természetesen más színű lesz, ha a lábát is belehelyezi a műanyag tálba, attól függően, hogy a szervezetben mennyi a felhalmozódott méreganyag. A méregtelenítés végére az elektródára és a műanyag tál falára szennyeződések rakódhatnak.
Kinek tanácsos az SPA méregtelenítő készülék használata
Azon személyekre, akikre nagy munkahelyi nyomás nehezedik,
idegkimerültséget éreznek,
dohányoznak, vagy
rendszeresen alkoholt fogyasztanak.
Gyenge immunrendszer esetén.
Azoknak, akik szeretik az olajos, zsíros ételeket.
Cukorbetegségben,
magas vérnyomásban,
ízületi gyulladásban,
köszvényben szenvedőknek.
Traumás sérülést elszenvedetteknek.
Kinek ellenjavallt a készülék használata
Pacemakerrel, vagy bármilyen más elektromos implantátummal élők.
Szervi transzplantáltak.
Olyan gyógyszeres kezelés alatt állók, amely gyógyszerek hiánya mentálisan vagy fizikálisan teljesen inaktívvá tesz (elmezavarok, rohamok).
Terhes és szoptató nők.
Cukorbetegek egyenek a kezelés előtt.
Ha fontos a gyógyszerszint tartása, akkor a kezelést a gyógyszer bevétele előtt végezzük.
Szívverés szabályozó gyógyszert szedőknél fokozott óvatossággal kell eljárni, de a kezelés lehetséges. 10 perccel kezdjük, orvosi konzultáció mellett.
Használati tanácsok
50 éves kor alatt a méregtelenítés 2 naponta egyszer, 50 éves kor felett 3 naponta egyszer javasolt. Ha valamilyen betegségben szenved, ez a gyakoriság csökkenthető, mert a készülék használata után a beteg fáradtnak és kissé letörtnek érezheti magát. Számos tapasztalat azt mutatja, hogy a kezelés eredménye másnap érezhető.
8-15 év közötti gyermekek a készüléket 15 percig használják. Felnőttek esetében a méregtelenítés időtartama 30 perc, krónikus betegségek esetén 45 perc lehet. Egy kúra 14 alkalmat jelent. A következő kúra megkezdése előtt 2 hét szünetet tanácsos tartani.
A kezelés során előálló víz színéből levonható következtetések
A keletkező víz színét sok összetevő befolyásolja. Az eredmény függ a felhasznált víz összetevőitől is, ezért az alább leírtak csak tájékoztató jellegű információk. Pontosabb következtetésekre juthatunk tapasztalati úton.
| Sárga és zöld: | A testzónák, ahonnan a szennyező anyagok származhatnak: vese, húgyhólyag, kiválasztás, női betegségek. |
| Narancssárga: | izületek, reuma, köszvény. |
| Barna: | Máj, túl sok dohányzás, zsír és por anyag, vízkór. |
| Fekete: | Máj, túl sok alkohol, asztma. |
| Sötétzöld: | Epehólyag, szív és érrendszer, az immun- ill. az emésztőrendszer hibái. |
| Fehér hab: | Nyirok rendszer mérgei, álmatlanság, allergiás bőr, menstruációs zavarok. |
| Fehér cseppek (mint a sajton): | Enzimek rejtett elégtelensége, levegőduzzanat, migrén, székrekedés, túl sok álom, hideg érzékenység. |
| Fekete cseppek: | Nehézfém anyagok, diabétesz, görcsök. |
| Vörös cseppek: | Trombózis, könnyű vérfolyás. |
Mellékhatás
A készülék több éves használatának tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a készülék használatának nincsenek mellékhatásai.
Gyakori kérdések
Érzünk valamit a SPA méregtelenítő lábfürdő kezelés alatt?
Az elektróda által gerjesztett energia stimulálhatja a bőrt. Néhány embernél felléphet enyhe viszketés, ez a kezelés normális velejárója lehet, de ritka.
- A nap mely szakában érdemes a SPA méregtelenítő lábfürdő kezelést végezni?
Különösebb megkötés nincs, de érdemes étkezés után 2 órával vagy közvetlenül sportolás után végezni.
- A SPA lábfürdős méregtelenítésnek van-e fogyasztó vagy vérzsír csökkentő hatása?
Igen. A negatív ionok lebontják az erek falára lerakódott zsírt, és optimalizálják a vérzsír szintet.
- Milyen hőmérsékletű a víz a méregtelenítő lábfürdőben?
A SPA méregtelenítő lábfürdő vize optimálisan 40 ‘C fokos, mely elősegíti a talpon lévő pórusok kitágulását, és a salakanyagok távozását.
- Milyen változásokat észleltek a SPA méregtelenítő lábfürdő kezelésekben résztvevők?
Alkalmazása során a következő változásokat észlelték használói: allergiás tünetek, asztma, ekcéma, pikkelysömör enyhítése (7 – 8 alkalom után), magas vérnyomás csökkentése (akár az első után), migrénes fejfájás tartós megszüntetése (3-4 alkalom után). Ciszták, hurutok feloldása, emésztőrendszeri gondok, cellulit feloldása, köszvényes panaszok csökkenése, izületi gyulladás csökkenése, visszér, érfali lerakódás kimosása, vesebetegségek javulása, kövek kiürülés, és még egyéb panaszok esetében, csökkenti a vér sűrűségét, a vérnyomást, koleszterinszintet és a vércukrot. Erősödik az immunrendszer, nyugodtabbá válik az idegrendszer, a terápia segíti a fogyási folyamatot, serkenti a hajnövekedést, erősíti az immunrendszert és javítja az általános egészségi állapotot.
Fokozza az anyagcserét, segíti a sejtek tápanyag ellátását, támogatja a test öntisztító funkcióját és fokozza a teljesítőképességet, szexuális képességek, termékenység, termékenyítőképesség fokozása, helyreállítása, megszünteti lábszár ödémás panaszait (lábdagadás), – melyek gépkocsivezetés, repülőn utazás – általában hosszas ülés következtében felléptek. Fokozza az agy aktivitását, növeli a hatékonyságot, javítja az alvás minőségét. Serkenti az agy oxigénnel való ellátottságát, megfelelő szinten tartják a koleszterint, megelőzik a lipidek lerakódását a véredények falán, serkentik a vérkeringést, stabilizálják a vérnyomást. A negatív ionok segítik a magas vérnyomásban szenvedők felépülését, a negatív ionok lassítják a vért, meghosszabbítják az véralvadási időt, növelik a vér oxigén tartalmát, nagyon jó eredménnyel használhatók a szépségápolásban is. Például a negatív ionok kitűnően hasznosíthatók az égett bőrfelületek, herpesz kezelésében, javuló izületi mozgás és izületi gyulladásból származó izületi fájdalmak csillapodása A mozgásszervi fájdalmak jelentős csökkenéséről is beszámolnak a betegek 6-8 kezelés után, javul az izmok, izületek vérkeringése szív- és érrendszeri betegségekkor, csökkenti az érelmeszesedés kialakulásában főszerepet játszó koleszterin és a vérzsírok szintjét, a rugalmas erek pedig nem terhelik a szívet, így csökken a vérnyomás.
- Kinek ajánlják a SPA méregtelenítő lábfürdő kezeléseket?
Akikre nagy munkahelyi nyomás nehezedik, idegkimerültséget éreznek, dohányoznak vagy isznak. Gyenge immunrendszereseknek, fejfájósoknak. Egészséges szervezetnél is javasolt, kiváló egészségmegőrző és belső egyensúly helyreállító Fogyókúrázóknak mivel a méregtelenítés megsokszorozza a fogyókúrás terápia hatékonyságát. Mindenféle kozmetikai-kozmetológiai kezelés hatékonyságát megnöveli, ha a szervezetünk mentes a káros salakanyagoktól és jobban tudja fogadni a hatóanyagokat Álmatlansággal, menstruációs fájdalmakkal, fejfájással, székrekedéssel bajlódóknak, a kezelés már 2-3 alakalom után érzékelhető eredményt hoz. Komolyabb betegségek (reuma, köszvény, asztma, magas vérnyomás, májgyulladás, diabétesz) már egyhavi kezelési kúrával jelentősen javítható a betegek állapota Szennyezett környezetben dolgozóknak Azoknak, akik szeretik az olajos, zsíros ételeket Cukorbetegségben, magas vérnyomásban, ízületi gyulladásban, köszvényben szenvedőknek, illetve traumás sérülést elszenvedetteknek.
A Spa méregtelenítő készülék segít az egészséges életmód fenntartásában, de nem helyettesítheti az esetleg szükséges orvosi kezelést.
